BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Sűrű árnyakA könyv listaára: 2500 Ft. Leírás:
Magnús Ragnarsson nyomozóként végezte dolgát az izlandi rendőrség soraiban. Karrierjét azonban derékbe törte, amikor tanúskodnia kellett Bostonban, amit követően a vádlott cimborái többször is megpróbálták eltenni őt láb alól Magnúsnak nemcsak a hazáját kellett saját és szerettei érdekében elhagynia, de nevet és identitást kénytelen volt megváltoztatni. Az egyetlen, ami megmaradt számára, a hivatása: Amerikában szintén detektívként helyezkedett el - csak már Magnus Jonson néven. Sokáig azt hitte, már sosem látja többé a tűz és a jég országát, ám egy brutális bűntett-széria miatt kénytelen visszatérni szülőföldjére - az egyébként békés izlandi polgárokat szinte sokkolja egy gátlástalan sorozatgyilkos tombolása. Magnus (vagy Magnús) a tettes motivációjának jobb megértése érdekében olvasni kezdi ősei mítoszait, az izlandi sagákat. A legendák megdöbbentően erős hatást tesznek rá, olyannyira, hogy maga is azonosulni kezd a hajdanvolt izlandi hősökkel, akik hozzá hasonlóan a gonosszal szálltak szembe... ISBN: 978-963-643-274-4A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 050 Ft
Az aukció vége: 2011-07-05 15:46
. Ridpath, Michael: Sűrű árnyak - Jelenlegi ára: 2 050 Ft
2011. július 4., hétfő
Diesel felső, 4-5 évesnek - Jelenlegi ára: 3 100 Ft
Diesel felső, 4-5 évesnek, szuper állapotban.
Nézd meg a többi aukciómat is, Nike kis cipőtől, a Star Wars figurákon át, az Avirex kabátig sokmindent találsz nálam...
Jelenlegi ára: 3 100 Ft
Az aukció vége: 2011-07-05 14:31
. Diesel felső, 4-5 évesnek - Jelenlegi ára: 3 100 Ft

Olvasónapló Móra Ferenc - Kincskereső kisködm - Jelenlegi ára: 535 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Móra Ferenc - Kincskereső kisködmönA könyv listaára: 563 Ft. Leírás:
Mozaik Kiadó
MS-1464
Általános iskola 4. osztály
OlvasmánynaplóISBN: 963-697-262-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 535 Ft
Az aukció vége: 2011-07-05 13:23
. Olvasónapló Móra Ferenc - Kincskereső kisködm - Jelenlegi ára: 535 Ft

Nokia N8 Pink - Jelenlegi ára: 50 000 Ft
Aranykártyás nem tiltható le illetve nem tiltják le!!!!! !!!!! !
Jelenlegi ára: 50 000 Ft
Az aukció vége: 2011-07-11 12:27
. Nokia N8 Pink - Jelenlegi ára: 50 000 Ft

Nike babacipő - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Nike rózsaszín-fehér babacipő!
Bth: kb 12cm, tépőzárral állítható a boka körül.
Puha, könnyű, meleg.
A mosástól ici-picit bolyhos, a talpa kicsit kopott, de otthonra, szobai mamusznak tökéletes.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2011-07-10 11:28
. Nike babacipő - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

10 pár zokni+ 1 csomag nadrágpelenka kb 2 évesre - Jelenlegi ára: 1 Ft
Zoknik kb. 22-23-as méretűek, mi akkor hordtuk, amikor a lányom 2 éves volt. A peluscsomagból kb 2-3 db hiányzik.
Kérlek nézd meg a többi termékemet is!
SOK FIÚ (ÉS LÁNY) CSOMAGOM VAN 1 Ft-ról, NÉZD MEG A TÖBBIT IS!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-07-14 10:40
. 10 pár zokni+ 1 csomag nadrágpelenka kb 2 évesre - Jelenlegi ára: 1 Ft

Apple IPhone 4 PIERRE CARDIN telefonvédő gumi - FE - Jelenlegi ára: 2 560 Ft
Termék információk
Apple IPhone 4 PIERRE CARDIN telefonvédő gumi - FEKETE
Eredeti gyári termék
Kompatibilis készülékek:
APPLE Apple IPhone 4
SG22875
-vege- SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉGEK FELJEBB A "SZÁLLÍTÁSI ÉS GARANCIÁLIS FELTÉTELEK" MENÜPONTRA KATTINTVA TALÁLHATÓ! A licitálást után a Vatera automatikusan elküldi az kifizetéssel kapcsolatos információkat! Kérjük figyelmesen olvassa végig!
Ha nem kapna ilyen e-mailt kérjük jelezze nekünk e-mailben.
Tekintse meg további termékeinket! Kattintson ide! Minden ami mobil! Ha termékeink között nem találja a terméket amit éppen keres írjon bátran!
Szerviz és mobiltelefon alkatrészek, kiegészítők akár rendelésre is. Vásárlás előtt kérjük figyelmesen olvassa el alábbi feltételeinket! Általános feltételek
Termékeink értékesítése minden esetben számlával és jótállással történik.
Vásárlás előtt ha bármilyen kérdése van írjon nekünk Vaterán keresztül a későbbi problémák elkerülése végett.
Fizetési feltételek
A termék leütése után a Vatera által kiküldött automatikus e-mailben megkapja a szükséges adatokat a fizetés lebonyolításához.
A fizetési információk elküldése után, amennyiben a kifizetés banki utalással vagy befizetéssel történik kérjük, hogy maximum 5 munkanapon belül fizesse meg a termék ellenérték és postaköltségét a megadott bankszámlára. Ellenkező esetben a termék újra aukcióba kerül és az aukciót negatív értékeléssel kivétel nélkül lezárjuk.
Postázás, csomagküldés
A termék ára és a postaköltség utalását követő 1 munkanapon belül postára adjuk a vásárolt terméke(ke)t. Kézbesítési idő a posta részéről általában 1-5 munkanap.
A DPD futárszolgálat kézbesítése a feladást követő munkanapon történik, sikertelenség esetén ingyenes másodszori kézbesítés.
Garancia
Termékeinkre a jogszabályokban meghatározott 6 és 12 hónap jótállást vállalunk. Garanciális ügyintézéssel kapcsolatban kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot. A vásárlással elfogadja feltételeinket! Raktárkészletünk naponta változik, így napi szinten frissítjük az elérhető termékeket a Vatera piacterén.
Így előfordulhat, hogy a licitált termék aznap készletről elfogyott, de a piactérről még nem töröltük és közben adta le rá rendelését.
Ha ez előfordul minden esetben értesítjük a vevőt.
Az esetleges téves termék leírásokért, információkért felelősséget nem vállalunk!
Egyes termékeknél a termékhez tartozó fotó eltérhet a valóságtól.
Vásárlását köszönjük!
- StartGSM -
Jelenlegi ára: 2 560 Ft
Az aukció vége: 2011-07-07 09:48
. Apple IPhone 4 PIERRE CARDIN telefonvédő gumi - FE - Jelenlegi ára: 2 560 Ft

2011. július 3., vasárnap
Next farmer rakott szoknya,gyönyörű 6 év,,116 - Jelenlegi ára: 1 400 Ft
Next gyönyörű farmer rakott szoknya
Újszerű, de az is lehet, hogy új
6 év, 116-os
dereka gumis gombbal állítható
max. 2*30 cm
-hossz: 32 cm
Ebben a méretben sok szuper ruha az oldalamon
Jelenlegi ára: 1 400 Ft
Az aukció vége: 2011-07-07 09:41
. Next farmer rakott szoknya,gyönyörű 6 év,,116 - Jelenlegi ára: 1 400 Ft

Liza nike vászoncipője millestone 22-es uk 5.5 - Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Keveset használt, hibátlan állapotú nike millestone cipő.
Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Az aukció vége: 2011-07-14 07:44
. Liza nike vászoncipője millestone 22-es uk 5.5 - Jelenlegi ára: 2 300 Ft

1975 Környezetvédelem 5Ft - Jelenlegi ára: 1 Ft
A címben jelzett bélyegzett bélyeg eladó.
Postázás: mindenkori postai díjszabás szerint.
Tekintse meg többi termékemet is.
A feltöltött kép illusztráció.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-07-03 00:32
. 1975 Környezetvédelem 5Ft - Jelenlegi ára: 1 Ft

Kislány jó minőségű ruhacsomag + játék - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Eladó a képen látható, nagyon jó állapotú kislány ruhacsomag 56-68-as méretig.
A csomag tartalma:
1 db (MOTION) rugdalozó 68-as (2. kép)
1 db (PIRINYÓ) rugdalozó 62-es (2. kép)
1 db új rugdalozó 3-as méret, kb. 68-as (2. kép)
2 db (CHEROKEE) napozó 56-os (1. kép)
1 db (NEXT) napozó, beleírt méret 6 kg (1. kép)
1 db napozó 56-os (1. kép)
1 db (HOPPIKiD) kantáros napozó 68-as (1. kép)
1 db kantáros napozó 68-as (1. kép)
1 db (PRETTY BABY) body, beleírt méret 0-2 hó (2. kép)
1 db kis pulóver (2. kép)
1 db (GAP) lábfej nélküli kis ruha (3. kép)
1 db (KENGURU GOLD) hálózsák (3. kép)
1 db (CHEROKEE) sapka, 0-3 hó (3. kép)
2db csörgő+ 1 db gumijáték (2. kép)
1 db (LITTLE TIKES) babatornázó (3. kép) Újszülött kortól használható, 3 pozícióban állítható a játékpultja a baba növekedését követve. Két hangerő állítható rajta. 3 db figura volt rajta ez sajnos nincs meg.
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2011-07-06 22:34
. Kislány jó minőségű ruhacsomag + játék - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

DKNY farmer - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Eladó a képen látható DKNY farmer. 28-as farmer méretnek felel meg. Tökéletes állapotú, nem használtam. A Vaterán vásároltam, de sajnos kicsi lett rám : -(
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2011-07-09 19:44
. DKNY farmer - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2011-07-09 19:44
. DKNY farmer - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Új! farmer overál s/M/L/XLXXL - Jelenlegi ára: 7 500 Ft
- Új overall felsőt is lehet alul venni alá, vagy garbóval is nagyon jó.
Mérettáblázat (cm) :
s
m
l
xl-xxl
eleje hossza mellvonalon végig
csípőtől hosszan lefele
93cm-
96-
99-
100
válla nyaktól
-
-
-
-
mellbősége
75-80
80-85(
95-100
100, 105, 110, 120
csípőbősége
81-83cm erre ajánlom
87-92cm erre ajánlom-
97-100cm erre ajánlom
105-110-120 erre ajánlom
derékbősége
74-78cm erre ajánlom
80-83 erre ajánlom
87-92cm erre ajánlom
95-100cm
( az adatok földök kiterített állapotban értendők, kivétel, amihez oda van írva, hogy milyen bőségre ajánlott )
Vásárlási feltételek:
Minden árum fix áras, így azonnal megvásárolható!
Vásárlás: megkérném a kedves vásárlót, hogy az áru megvásárlását követően 2 napon belül legyen kedves fölvenni velem a kapcsolatot ill. 7 napon belül juttassa el hozzám a postaköltséggel növelt vételárat számlámra vagy a lakcímemre.
Az utaláshoz, befizetéshez, pénzküldéshez, személyes átadáshoz szükséges ÖSSZES információt, azonnal kézhez kapja az áru megvásárlását követően perceken belül a vatera AUTOMATIKUS válaszüzenetében.
Postázás: kizárólag ajánlottan és/vagy tértivevényes ajánlottan postázok, hogy nyomon követhető legyen a feladás - átvétel ill. mindkét fél biztonsága érdekében!
0 - 250 g / 390 Ft
251 - 500 g / 530 Ft
501 - 750 g / 730 Ft
751 - 2000g / 870 Ft
2000 g fölött csomagként 890 Ft ért postázok,
bővebben a www. posta. hu oldalon!
Árucsere: ha bármilyen okból kifolyólag elégedetlen vagy az áruval legyen az méret probléma vagy egyéb kifogás, azt azonnal jelezzed kérlek, mert csak bizonyos záros határidőig tudom azt vissza/átcserélni más árura, pénzt vissza nem tudok adni, de nagyon szívesen cserélek, valamint az újra küldés költsége a vevőt terheli!
A képek szerzői jogvédelem alatt állnak!
Jelenlegi ára: 7 500 Ft
Az aukció vége: 2011-07-06 17:12
. Új! farmer overál s/M/L/XLXXL - Jelenlegi ára: 7 500 Ft
maci laci aukciós sablon - Jelenlegi ára: 1 Ft
Maci-laci aukciós sablon!
Tedd szebbé te is eladási oldalad!
ha szeretnél valamilyen sablont-és nincs az aukióim közt-irj elkészitem
A sablonomat készítette: adolf666
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-07-02 16:39
. maci laci aukciós sablon - Jelenlegi ára: 1 Ft
Valódi bőr sarok ülőgarnitúra fotellal - Jelenlegi ára: 79 000 Ft
Eladó a képen látható valódi bőr,
zöld színű sarok ülőgarnitúra
fotellal együtt.
Formája Ottomane.
Állapota megkímélt.
Szakadása, sérülése, kopása nincsen.
Méretei: magasság: 85 cm.
Fotel szélessége: 110 cm.
Sarok rész mérete: 250 x 285 cm.
A rövidebb rész és a
sarok rész hátulja
valódi bőr, a
hosszabb rész hátulja
szövet.
Szállítás megoldható.
Ár: 79. 000, - Ft
Jelenlegi ára: 79 000 Ft
Az aukció vége: 2011-07-02 16:07
. Valódi bőr sarok ülőgarnitúra fotellal - Jelenlegi ára: 79 000 Ft

Kemping gázrezsó ÚJ! - Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Egy égőfejes gázrezsó. Gázpatronnal tölthető. Szuper jó kempingezéshez, kerti partikhoz. Hordozható műanyag dobozban. Használata praktikus, kicsi helyen elfér, nagyon gazdaságos. pieso /automata szikra/ lánggyújtás! Új! Van hozzá gáz patron is ha kérsz. Nagyon kedvező áron! Állapot: bontatlan, eredeti csomagolásban
Kialakítás: szabadonálló
Típus: gáz
hordozható gázrezsó, egy főzőláng, saját palackkal!
saját védődobozzal rendelkezik!
mivel "pehelysúlyú" , kis méretű, ajánlott pecásoknak,
kamionosoknak, túrázóknak, kempingezőknek!
Adatok: teljesítmény: 2, 5 kW
fogyasztás: 155g/h
méret: 343 x 275 x 82 mm
súly: 1, 86 kg dobozzal együtt!!!
Pieso-elektromos láng-gyújtás!
Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Az aukció vége: 2011-07-03 13:53
. Kemping gázrezsó ÚJ! - Jelenlegi ára: 3 800 Ft

Nadrágok, cipők - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Alig használt farmernadrág, barátnőm 2-3x vette már nem tetszik neki. Levélként is tudjuk küldeni a nadrágot. Nadrág száma 5 (mert többet is teszek fel, így kérlek erre hivatkozz! )
Érdeklődni: Balogh Anita 10-17 óra között 30/693-4896
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2011-07-13 11:56
. Nadrágok, cipők - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Diafilm: borka játékországban - Jelenlegi ára: 300 Ft
Használt, színes , jó állapotú mese diafilm.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2011-07-06 10:25
. Diafilm: borka játékországban - Jelenlegi ára: 300 Ft

Polly Pocket autó 2 darab babával - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Polly Pocket autó 2 darab babával eladó.
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2011-07-20 08:59
. Polly Pocket autó 2 darab babával - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

MNG póló 999 Ft/db áron! - Jelenlegi ára: 1 600 Ft
MANGÓ pólók ELADÓAK 999 Ft/db áron!
Együtt is, külön is ELADÓK!
M/L MÉRETBEN!
MÉRETEK:
Váll: 9 cm
Ujjhossz: 12 cm
Mb: 86 cm
Csb: 82 cm
Hossz: 57 - 58 cm
Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2011-07-10 08:21
. MNG póló 999 Ft/db áron! - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

Kőzetgyapot hőszigetelő rendszer 5cm-es=2084 Ft/m2 - Jelenlegi ára: 2 084 Ft
Kőzetgyapot hőszigetelő rendszer !
(az akciós készlet erejéig)
5 cm-es
alaprendszer
5 cm-es vakolható kőzetgyapot 1 m2
kőzetgyapot ragasztó 8 kg
145 g-os üvegszövet háló 1, 1 m2
most csak :
2084 Ft / m2
További akciós hőszigetelő rendszer méretek:
8 cm-es és 10 cm-es
ajánlott vakolatokat itt találja :
Főoldal>Építkezés, Otthon>Építkezés>Hőszigetelés, Szigetelés
LÉGÁTERESZTŐ VÉKONYVAKOLAT /1, 5 MM/ = 345 FT/M2
SZIGA-TECH SZILIKON KAPART VAKOLAT = 859 FT/M2
REVCO SZILIKON KAPART VAKOLAT = 883 FT/M2
Kérjen ajánlatot !!!
kiegészítők :
10x120-es dübel + fémszeg : 43 Ft / db
PVC hálós élvédő 10x10- es: 116 Ft / fm
5 cm-es indító sin : 282 Ft / fm
Bruttó ár / Leütéskor 1 db = 1 m2
Szállítással kapcsolatos információinkat kérjük, tekintse meg a Szállítási és garanciális feltételeknél!!!
Szállításunk 5-7 munkanapon belül.
Jelenlegi ára: 2 084 Ft
Az aukció vége: 2011-07-10 07:25
. Kőzetgyapot hőszigetelő rendszer 5cm-es=2084 Ft/m2 - Jelenlegi ára: 2 084 Ft

Chicony MS-4782 egér, lézeres, USB - Jelenlegi ára: 1 005 Ft
Tisztelt Érdeklődő! A PCDiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Chicony MS-4782 egér, lézeres, USBLeírás:
Scrollgombos, USB-s lézeres egérGarancia: 24 hónapVárható beérkezés: 1-2 napKínálatunkban több ezer új és használt számítástechnikai termék szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani.
Nézze meg őket most: PCDiszkont termékeiSzállítási feltételek:
Terméket nem számítunk be és nem cserélünk.
Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás előreutalás esetén, futárszolgálattal lehetséges.
A leütést követő 1-4 munkanapon belül kerül a termék a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 munkanapon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a termékért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni. Az átutalásra kapcsolatfelvételt követő 4 munkanap áll rendelkezésére.
Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő termékek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt termék közben elfogyott.
Készlethiány esetén, amennyiben a termék még beszerezhető, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. Ha a termék már nem beszerezhető, akkor helyettesítő terméket kínálunk fel.
A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot!
Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a PCDiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 1 005 Ft
Az aukció vége: 2011-07-04 06:19
. Chicony MS-4782 egér, lézeres, USB - Jelenlegi ára: 1 005 Ft

2011. július 2., szombat
Vida Enikő: 1000 questions 1000 réponses - Jelenlegi ára: 2 365 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! 1000 questions 1000 réponsesA könyv listaára: 2490 Ft. Leírás:
Kifejezetten a közép- és felsőfokú francia nyelvvizsgára, valamint a közép- és emelt szintű érettségire való felkészüléshez ajánlható segédanyagként a jelen kötet, amely a társalgási gyakorlatok elsajátítását hivatott megkönnyíteni. A tematikai csoportosításban (család, tanulás, sport, kultúra, gasztronómia stb. ) található, a hétköznapi nyelv szókincsére, nyelvi fordulataira építő mintakérdéseket tömören kifejtett mintaválaszok követik - a mű első felében közép-, a második részében pedig felsőfokon. Az egyes fejezeteket szószedet zárja. ISBN: 963-9357-60-XA termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 365 Ft
Az aukció vége: 2011-07-03 23:39
. Vida Enikő: 1000 questions 1000 réponses - Jelenlegi ára: 2 365 Ft

Domscheit-Berg, Daniel: Wikileaks - Jelenlegi ára: 2 445 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! WikileaksA könyv listaára: 2980 Ft. Leírás:
Az eredeti kiadással egy időben hazánkban is olvashatóvá vált a WikiLeaks leleplező honlapról szóló leleplező kötet. A szerzője Daniel Domscheit-Berg, aki belülről, meglehetősen közelről ismerte a honlap és a szervezet működését. Azét a WikiLeaks-ét, mely a tulajdonába került titkos iratok százezreivel nemcsak hatalmas figyelmet keltett, hanem az egész világra kiterjedő politikai, katonai és gazdasági következményekkel járt. Mint ahogy a szerző az előszóban elárulja, sokáig egyetértett a célokkal és inspirálta a WikiLeaks vezetőjének személyisége, ám 2010 őszére szerinte az egész olyan irányba kezdett fejlődni, ami a csapat nagy részét aggodalommal töltötte el, és ez oda vezetett, hogy 2010 szeptemberében többen is búcsút intettünk a projektnek. A szerző sokáig reménykedett abban, hogy mindez megváltoztatható, de lassan rájött: Assange nem csak szabad szellemű, energikus és zseniális, hanem paranoid, hataloméhes és megalomániás is, egy a fiatal nőkért és a pénzért megőrülő cezaromán. Daniel Domscheit-Berg végül kiszállt a WL csapatából, és úgy döntött, leleplezi a világ legveszélyesebb weboldalának titkait. Kik is állnak a szervezet mögött, amely félelemmel tölti el a hatalmat gyakorlók szívét? Hogy néz ki a WikiLeaks belső szerkezete, és milyen dokumentumokkal foglalkoznak? Mi az igazság az állítólagos belső hatalmi harcokról? Milyen személyiségi jogi és elvi kérdéseket vet fel egy ilyen weboldal létezése? Lehet-e titkok nélkül élni? Vajon biztonságosabbá vagy épp veszélyesebbé teszi a világot a transzparencia?... A vélhetően sokakat érdeklő kötet - amelynek köszönhetően a hírek szerint egy pert is elindít az éppen letartóztatás alatt álló Assange a szerző ellen - beszerzése széles körben ajánlható. A témában legutóbb: A WikiLeaks-botrány (201104093)ISBN: 978-963-310-045-5A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 445 Ft
Az aukció vége: 2011-07-03 22:41
. Domscheit-Berg, Daniel: Wikileaks - Jelenlegi ára: 2 445 Ft

Ladybird virágos kardigán - Jelenlegi ára: 500 Ft
Ladybird virágos polár pulóver jó állapotban de inkább már ovisnak ajánlom!
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2011-06-30 22:11
. Ladybird virágos kardigán - Jelenlegi ára: 500 Ft

Rózsaszín szanda 22-es. Bth: 13cm - Jelenlegi ára: 400 Ft
Rózsaszin szanda
Eleje kicsit kopott.
Bth: 13 cm
A képeken látható állapotban van.
Köszönöm, hogy benéztél.
Ha időd engedi, nézd meg a többi aukciómat is.
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2011-07-02 20:45
. Rózsaszín szanda 22-es. Bth: 13cm - Jelenlegi ára: 400 Ft

Z, a Hangya - Jelenlegi ára: 490 Ft
Walt Disney Z, a hangya VHS.
Eredeti Walt Disney.
Nagyon megkimelt állapotú.
Személyes átvétel megoldható Tata és környékén, illetve Budapest egyes pontjain.
Vásárlás elött kérdezz!
Jelenlegi ára: 490 Ft
Az aukció vége: 2011-07-03 18:54
. Z, a Hangya - Jelenlegi ára: 490 Ft
APPLE PCI-os videókártya ritkaság - Jelenlegi ára: 3 200 Ft
PCI-os ATI Rage 128 / 16 Mb / videókártya eladó. Tesztelt, hibátlanul működik.
Csak Macintosh gépben használható, PC-ben nem.
APPLE Powermac G3 (Blue &; White), és a Powermac G4 PCI Graphics gépekben volt eredetileg.
Jelenlegi ára: 3 200 Ft
Az aukció vége: 2011-07-05 16:17
. APPLE PCI-os videókártya ritkaság - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

Moletti farmermini ,UK 28 Extra trendi,szinte új - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Moletti Evans Farmerszoknya
Uk 28 méret
56 méret
mértem kérlek azt vedd figyelembe!
Derékbősége: 66 cm
Csípőbősége: 70 cm rugalmas
Hossza: 41 cm
Használt, de jó állapotban
Divatos darab
53 DKG
Csak rózsaszíncsekken és saját számláról utalással tudsz nálam fizetni.
POSTAI ÉS BANKI BEFIZETÉS A SZÁMLÁMRA NEM LEHETSÉGES.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2011-07-05 14:44
. Moletti farmermini ,UK 28 Extra trendi,szinte új - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Safier David : Jézus szeret engem !!!(ÚJ))!!! - Jelenlegi ára: 1 749 Ft
..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ....
Jelenlegi ára: 1 749 Ft
Az aukció vége: 2011-07-19 12:42
. Safier David : Jézus szeret engem !!!(ÚJ))!!! - Jelenlegi ára: 1 749 Ft

Pink pöttyös kalapka csajoknak 3hó 62-es - Jelenlegi ára: 290 Ft
100% pamut
Ha kéred, lemérem.
Kérlek tekintsd meg a többi aukciómat is.
Kérdésekre szívesen válaszolok, mérek.
100 g-ig: 385, - AJÁNLOTTAN
250 g-ig: 420, -
500 g-ig: 580, -
750 g-ig: 810, -
2000 g-ig: 960, -
2 kg felett csomagként 1. 050, -
Jelenlegi ára: 290 Ft
Az aukció vége: 2011-07-12 11:11
. Pink pöttyös kalapka csajoknak 3hó 62-es - Jelenlegi ára: 290 Ft

Divatos moletti felső angol méret: 22-24 Eu:52-54 - Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Divatos, csinos felső. Hátul megkötős, így szabályozható a dereka.
Mell szélesség: 66 cm
csípő szélesség, válltól lefelé 68 cm-re mérve: 71 cm.
hossz: 88 cm.
Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2011-07-12 09:40
. Divatos moletti felső angol méret: 22-24 Eu:52-54 - Jelenlegi ára: 2 800 Ft

Fekete Farfalla szandál 36-os - Jelenlegi ára: 100 Ft
Divatos fekete gyöngyökkel díszített Farfalla szandál
Jelenlegi ára: 100 Ft
Az aukció vége: 2011-07-09 08:35
. Fekete Farfalla szandál 36-os - Jelenlegi ára: 100 Ft

Szabad felhasználású kép, tojások. Webkellék - Jelenlegi ára: 1 Ft
removed
Üdvözöllek az aukciómon!
removed removed Eladó ez a két tojást ábrázoló kép. Az általam készített jpg formátumú kép, megvásárlás után szabadon felhasználható weblapokhoz, vagy bármire.
Az eredeti, és az itt látható kép között, a vízjelen kívűl minimális eltérés lehet! A képet jpg formátumban küldöm el email címedre megvásárlás után.
removed
Keresd rendszeresen az 1 ft-os aukcióimat!
Folyamatosan teszek fel őszi, és téli gyerek (fiú, lány), és női-férfi ruhákat különböző méretekben, játékokat, és web szerkesztéshez kellékeket! Ha beteszel a kedvenc eladóid közé, akkor e-mailben értesülsz róla, ha felteszek egy új terméket. Így előbb tudomást szerezhetsz egy számodra jó vételről.
Minden 20. nem 1 forintról indított sikeres aukció után én fizetem a postaköltséget, ha a saját oldalamon leírtak szerint jár el a vásárló! Az 1 forintról indított termékek semilyen formában nem számítanak bele a húszba! Részletek, és azok felhasználó nevei akik 20. -ak lettek a saját oldalamon!
Aki legalább 6000 forint értékben vásárol ajándékot választhat a saját oldalmon.
removed removed removed
removed
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-06-29 08:23
. Szabad felhasználású kép, tojások. Webkellék - Jelenlegi ára: 1 Ft

MOSSIMO LUXUS MINTÁS ING M-es 2800FT - Jelenlegi ára: 2 800 Ft
MOSSIMO
100% EREDETI!
M-es
KÉK-FEHÉR CSÍKOS ING
MELLÉN MÁRKA LOGO
NAGYON SZÉP DARAB!!!!! !!!!! !!
GYÖNYÖRŰ DARAB!!!!! !!!!! !!!
SZINTE VADI ÚJ!
VÁLL: 45cm.
MELL: 57cm.
UJJ: 65cm.
HOSSZ: 75cm.
TÖKÉLETES ÁLLAPOTBAN!!!
NÉZD MEG A TÖBBI
MÁRKÁS TERMÉKEMET IS!
Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2011-07-04 06:55
. MOSSIMO LUXUS MINTÁS ING M-es 2800FT - Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Penge 2 DVD film Wesley Snipes - Jelenlegi ára: 500 Ft
Penge 2 eredeti, szinkronos DVD (Wesley Snipes)
A termék átvételével kapcsolatos és egyéb információkhoz olvassa el ismerj+ oldalamat!
A termék fix áras, aki leüti, viheti!
Csak személyes átvétel!
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2011-07-19 04:13
. Penge 2 DVD film Wesley Snipes - Jelenlegi ára: 500 Ft

2011. július 1., péntek
15"-OS GYÁRI DACIA DÍSZTÁRCSA SZETTEK!! - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Eladó! 15"-os GYÁRI, bontott DACIA dísztárcsa szettek. 10000Ft/4db árakon. Nem csak a képeken látható mintákból. KÉRDEZZ, MIELŐTT VÁSÁROLNÁL!!
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2011-07-19 00:10
. 15"-OS GYÁRI DACIA DÍSZTÁRCSA SZETTEK!! - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

3 db vakány csajos szoknya szett - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
3 db-os dögös kis lány szoknya szett
1. szoknya: Márka: Denim Méret: 2/3 év Színe: alul egész világos felfelé átmenet sötét kékbe, zsebénél gyöngy berakással Dereka: gumis
2. szoknya: Márka: Cherokee Méret: 3/4 év Színe: farmer szín az elején kissé koptatottan. Zsebei színes varrásokkalkörbe, bal alsó sarkában és egyik hátsó zseben varrt virágmintákkal dereka: gumis gombokkal állítható gumi van benne
3. szoknya: Márka: Cherokee Méret: 4/5 év Színe: virágos farmer szín koptatott hatással hátsó zsebein varrás dísz Dereka: gumis, állítható
Igazi csajszis viselet mind a három
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2011-07-08 22:43
. 3 db vakány csajos szoknya szett - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Kishercegnőknek csini kiegészítők - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Kislányoknak való csomag hercegnőset játszani. Egy szép ruhához, kiváló kiegészítő. Aukcióim között találsz nagyon szép hozzáillő kis mennyasszonyi ruhát is, ami nagyon jól mutat együtt ezekkel a kiegészítőkkel.
Nyakék, gyűrű, korona , szemüveg, nagy méretű gyöngy nyaklánc és karlánc, varázspálca.
A varázspálcának elem hiánya van, de valami rugó is hiányzik ezért nem szól, de egy ügyes apuka lehet tudja orvosolni a problémát.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2011-06-29 22:10
. Kishercegnőknek csini kiegészítők - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Szexi, kényelmes nyári RÖVIDNADRÁG M/38 PAMUT - Jelenlegi ára: 3 300 Ft
Nagyon csinos, elegáns rövidnadrag
FEKETE
Nagyon szexi!!
Több színben és stílusban is találsz az aukcióim között!
Termékleírás:
A mérete M/38
- teljes hossza: 22-28 cm
- derek: 34*2 cm, nyújtható maximum 38*2 cm-ig
- csípőbősége: 39*2 cm, nyújtható maximum 45*2 cm-ig
- combbőség: 16*2 cm
Anyaga:
- 65 % pamut
- 30% poliészter
- 5 % elasztén
Ha kérdésed van kérlek olvasd el a SAJÁT OLDAL-amat, a legtöbb kérdésre megtalálod ott a válaszokat!
Egyéb termékek is találhatóak az aukcióim között!
Jelenlegi ára: 3 300 Ft
Az aukció vége: 2011-06-30 19:58
. Szexi, kényelmes nyári RÖVIDNADRÁG M/38 PAMUT - Jelenlegi ára: 3 300 Ft
3az1ben babatornásztató - Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Eladó egy szép tornáztató, amely több pozícióban használható. Dobozában és elemmel adom. Az ágyra való rögzítéshez is megvan a műanyag szalag.
Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2011-07-08 18:52
. 3az1ben babatornásztató - Jelenlegi ára: 5 500 Ft
nyári cipő - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Kényelmes kis nyári cipő bőr belsővel.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2011-07-08 17:41
. nyári cipő - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2011-07-08 17:41
. nyári cipő - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Ballonos egyenes vonalú nadrág - Jelenlegi ára: 1 Ft
Sötétszürke, sztreccs, félcsípő nadrág, lefelé kissé bővülő szárral, hátul 2 rávarrott zsebbel, 4 cm felhajtás van rajta.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-07-07 15:54
. Ballonos egyenes vonalú nadrág - Jelenlegi ára: 1 Ft

Remington 8M3D férfi borotva - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Eladó sürgősen egy Remington 8M3D típusú férfi elektromos borotva. A készülék jó állapotban van, működőképes.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2011-07-02 15:24
. Remington 8M3D férfi borotva - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Me to You macis lányka pamut bugyi 5db-os 4-5év - Jelenlegi ára: 2 590 Ft
Me to You macis lányka pamut bugyi csomag 4-5év-es méretben
Új Címkés!
Eredeti csomagolásában csak a kép miatt lett kibontva
Nagyon szép minákkal és kiváló minőségű pamut anyagból!
Jelenlegi ára: 2 590 Ft
Az aukció vége: 2011-06-30 14:19
. Me to You macis lányka pamut bugyi 5db-os 4-5év - Jelenlegi ára: 2 590 Ft

Swarovski kristályos piercing halálfej káprázatos - Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Gyönyörű piercing csillogó kövekkel,
Kb. 4 cm hosszú
Orvosi fém
Élőben tényleg nagyon szép: )
Nézz szét a termékeim között, rengeteg gyönyörű ékszerem van.
Ha 3 vagy több terméket rendelsz, én állom a postaköltséget!!!
Ha a képen doboz van, az csak illusztráció, nem tartozik a vételárba!
Kérlek bármilyen kérdésed van, még az előtt tedd fel, mielőtt leütöd: )
Személyes átvétel előzetes egyeztetés után ceglédi üzletünkben lehetséges.
Minden terméket ajánlott levélként, buborékos borítékban postázok.
Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Az aukció vége: 2011-07-01 13:12
. Swarovski kristályos piercing halálfej káprázatos - Jelenlegi ára: 1 390 Ft
3 részes ruhacsomag 12-18 hós kisfiúnak - Jelenlegi ára: 1 Ft
3 részes ruhacsomag 12-18 hós kisfiúnak.
A csomag tartalma:
Kék csíkos napozó: George, 12-18 hó, anyaga 100 % pamut
Világosbarna csíkos póló: George, 12-18 hó, anyaga 100 % pamut
Világosbarna-zöldes póló: Mini Mode, 12-18 hó, anyaga 100 % pamut
A ruhák jó állapotban vannak, nem szakadtak, nem foltosak!
Ha van időd, nézd meg a többi aukciómat is, postaköltséget spórolhatsz!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-07-07 11:25
. 3 részes ruhacsomag 12-18 hós kisfiúnak - Jelenlegi ára: 1 Ft

Új Disney takaró Malacka nagy mintás 70x90 Fehér - Jelenlegi ára: 2 400 Ft
Új Disney pamut Takaró
Több mintával aukcióim között!
A takaró mérete 70x90 es. I. osztályú 100% pamut
További minták: Füles, Micimackó, Tigris,
Banki adatok: 11740061-29901780
Jelenlegi ára: 2 400 Ft
Az aukció vége: 2011-07-18 09:55
. Új Disney takaró Malacka nagy mintás 70x90 Fehér - Jelenlegi ára: 2 400 Ft
Böll: Katharina Blum elveszett tisztessége - Jelenlegi ára: 2 600 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Katharina Blum elveszett tisztességeA könyv listaára: 2990 Ft. Leírás:
A tetszetős kiállítású sorozat hatodik kötetében a világhírű német író, Heinrich Böll két kisregénye olvasható. Az első a szerző egyik legjelentősebb és legsikeresebb regénye a Katharina Blum elvesztett tisztessége, már 1974-es megjelenésekor szinte azonnal világsiker lett. Számos nyelvre lefordították, film és színpadi változatok készültek belőle, az egyik legismertebb Margarethe von Trotta adaptációja. Az író igazi céltáblája az agresszív bulvár média és manipulációi. Katharina egy farsangi bálon ismerkedik meg a fiatal Ludwig Göttensszel - egész este kizárólag egymással táncolnak, végül a lány hazaviszi magához a férfit. Az együtt töltött éjszaka után reggel Ludwig eltűnik és állig felfegyverzett rendőrök törnek be a lakásba. Katharinát mint a terrorista menyasszonyát letartóztatják, s ezzel az igazságszolgáltatás és a sajtó karmaiba kerül, amelyek egy vesszőfutás végén romba döntik életét. A második írás (A hagyaték) 1948-ban keletkezett, de csak 1981-ben találták meg a kéziratot. A rá egy évre megjelentetett, egyes szám első személyben íródott mű szövegébe Böll számos saját élményét dolgozta bele. A fiktív elbeszélés egy második világháborúból hazatért német katona, Wenk századküldönc Schelling főhadnagy öccsének szóló visszaemlékezése a tiszttel való kapcsolatáról és annak haláláról. ISBN: 978-963-9828-68-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Az aukció vége: 2011-07-02 08:59
. Böll: Katharina Blum elveszett tisztessége - Jelenlegi ára: 2 600 Ft

Valódi Arany gyűrű fehérarany berakással - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Valódi arany gyűrű fehérarany berakással
5-ös méret (belső átmérő 1, 5 cm)
Boltban 19 000 Ft-ért vásároltam
új
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2011-06-29 08:25
. Valódi Arany gyűrű fehérarany berakással - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)